Rejtett összefüggések is megmutatkoznak a műsorban – Simon Izabella és Várjon Dénes a Kamara.hu fesztiválról
Idővel – tapasztalhatja bárki – egyre fontosabb lesz a gyermek- vagy ifjúkori emlékek felidézése, a visszatekintés gyerekünk, unokánk első szavaira, lépéseire. Az emlékezés néha felszabadít, máskor fájdalmat okoz, de mindenképp fontos eszköze a művészetnek. Ez tükröződik a Zeneakadémia Kamara.hu fesztiváljának koncertjeiben november 18. és 21. között. A sorozat művészeti vezetőivel, a Simon Izabella és Várjon Dénes zongoraművész házaspárral beszélgettünk.
A Toronto Concert beszámolója Várjon Dénes koncertjéről
Pianist Dénes Várjon: probing performances of Beethoven, Bartok and Liszt
Review by David Richards
Toronto ON March 28th 2018
Csengery Kristóf beszámolója a „Hol volt, hol nem…” című lemezről
Egyszer volt…
(Es war einmal… / Once Upon a Time – Märchenerzählungen / Fairy Tales by Robert Schumann & Jörg Widmann. Myrios Classics)
Három nagyszerű muzsikus működik együtt a lemezen: mindhárman virtuózok makulátlan technikával és rendkívüli teherbíró képességgel, ugyanakkor abban is hasonlítanak egymásra, hogy a virtuozitást alárendelik a zenei kifejezés igényének. Triójuk régóta működő zenei és emberi kapcsolat, s ez a barátság a zenei értelmezéseket is közel hozza egymáshoz: a három művész teljes harmóniában gondolkodik együtt arról, amit megszólaltat. Előadásukban varázsos közvetlenséggel tárul fel a Schumann-tételek karakter- és színgazdagsága.
A The Strad kritikája a “Hol volt, hol nem…” című lemezről
THE STRAD RECOMMENDS
The Strad Issue: March 2018
Description: Fantasy and fairy tales are at the heart of a gripping recital
Musicians: Tabea Zimmermann (viola), Jörg Widmann (clarinet), Dénes Várjon (piano)
Works: SCHUMANN Märchenerzählungen op.132, Fantasiestücke op.73, Märchenbilder op. 113. WIDMANN Es war einmal…
Catalogue Number: MYRIOS MYR020
Várjon Dénes kapta a Német Zenekritikusok Díját
Az 1980-ban alapított Német Zenekritikusok Díja a komolyzenei lemezek egyik legrangosabb kitüntetése: Németország, Ausztria és Svájc 156 zenekritikusa negyedévente dönt titkos szavazással a legjobbnak tartott új felvételekről.
A zsűri döntése szerint a 2018-as díjazottak között van Várjon Dénes, Tabea Zimmermann és Jörg Widmann “Hol volt, hol nem volt…” címmel a német Myrios lemezkiadónál megjelent CD-je, melyen a trió Schumann- és Widmann-műveket szólaltat meg.
Várjon, Várdai és Baráti a világ legkeresettebb muzsikusai között
A világ legnagyobb komolyzenei adatbázisa, a londoni Bachtrack ismét közreadta az előző év statisztikáit. 32.000 (!) koncert és operaelőadás adatait dolgozták fel, így az eredmény mindenképp mérvadónak tekinthető.
Nagy örömünkre szolgál, hogy a legkeresettebb hangszeres szólisták listáján a Klasszikus Koncert ügynökség három művésze is szerepel.
“Döbbenetes élményt” okozott a BFZ New Yorkban
Idén már húsz éve, hogy zenekritikákat írok New Yorkban, cikkeim száma lassan 1000 körül mozog. Ám kevés olyan döbbenetes élményben volt részem, mint a legutóbbi, Fischer Iván-féle koncert. A maestro nagy tréfamester hírében áll, jó és rosszabb értelemben egyaránt. A múlt évadban itt, a Lincoln Centerben például hagyta, hogy mintegy 20 zeneakadémista teljesen hazavágja Beethoven 5. szimfóniájának utolsó pillanatait, ami a többséget láthatóan felvillanyozta, viszont megkérdőjelezte a karmester szándékainak komolyságát. A Concertonet kritikája.
New York, David Geffen Hall, Lincoln Center
“Ez volt életem egyik legkiemelkedőbb zongoraverseny-élménye”
2018. január 14. szombat – A pódiumon a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Ivánnal az élén a David Greffen Hall délutáni koncertjén a Lincoln Centre „Great Performers” sorozatában. Nagyon tetszett a zenészek színpadi elhelyezése: a bőgősök a legmagasabb emelvény kellős középre kerültek. A BFZ mindig ragyogó hangzásvilága a régi korok szívélyességét idézi. Az Oberon’s Grove kritikája.
A zenekar nyolc művészéből álló együttes Bach 1738-39 körül komponált, korhű hangszereken előadott 2. (h-moll) zenekari szvitjével nyitott. Pivon Gabriella e közkedvelt mű elején felcsendülő fuvolajátéka szívmelengető élményt nyújtott ezen a fagyos téli napon. A lendületes tempóban előadott darab zárótétele igazi csemege volt. Vajon jól érzékeltem, hogy előfordultak intonációs pontatlanságok, vagy ez a korhű hangszerek keltette illúzió volt csupán? Bárhogy is volt, nagy örömet jelentett újra hallani ezt a mindig friss művet.
Ezután Várjon Dénes csatlakozott a zenekarhoz Beethoven 3. (c-moll) zongoraversenyének (1800–03) a reveláció erejével ható tolmácsolásához. Várjon e röpke félóra alatt a kedvenc zenészeim sorába került.
A darab meglehetősen hosszú, hangulatfestő zenekari bevezetőjét követő energikus felfelé ívelő zongorafutam során nyilvánvalóvá vált, hogy igazi virtuózzal van dolgunk. Várjon egy pillanat alatt elbűvölt grandiózus, mégis selymes játékával, valamint dinamikus, kidolgozott technikájával. A nyitótétel alatt egyre megbabonázottabban figyeltem a zongoraművész kezét, amely oly megkapóan szólaltatta meg az emelkedő trillák sorozatát és a lefelé zúduló hangok szédítő áradatát. A méltóságteljesen indított kadenciát követő tökéletes, csillogó trillákat hallva szinte beleborzongtam a gyönyörűségbe. Az üstdobok és a zenekar halk visszatérése pedig maga volt a varázslat.
A Largo elejére teljesen felfokozott lelkiállapotba kerültem, ahogy a zongorista áhítatosan belefogott a merengő szóló részbe. A zenekar belépése ismét lélegzetelállító volt, a bőgők ereszkedő dallama szívbemarkoló hatást keltett. A zongoramuzsika részegítően szállt a fúvósok pengetett húrokon átszűrődő lágy, mennyei hangjai felett. Várjon következő belépése álomszerű suttogásként hatott, a zenekar csatlakozása pedig ismét csak elkápráztatott. Az ereszkedő bőgőmotívum visszatérése könnyekig megindított …egyszerűen fenséges volt.
A zongorista ezután rögtön belefogott a moll Rondóba, amelyben mesés futamokat produkált. A klarinét indította a második témát, majd visszatért a fúgaként játszott főtéma. Az örömteli végkifejlet felé haladva Várjon elragadó játéka dominált. Az utolsó hang még ott lebegett a levegőben, amikor a közönség óriási tapsviharban tört ki, és állva ünnepelte zongoristát. Amikor egyedül meghajolt, ismét kitört az éljenzés. A kedélyek lecsillapítására Várjon ráadásként Bartók egyik népzenei feldolgozását játszotta el. Tökéletes volt.
Várjon és a zenekar életem egyik legkiemelkedőbb zongoraverseny-élményével ajándékozott meg. Kevés zongoraművész – vagy akár zenész – érintett meg valaha ennyire, és egy részem szívesen ottmaradt volna Várjon birodalmában, távol szürke és sivár világunktól. Mindenesetre megnyugtató érzés, hogy létezik ilyen mélységű szépség, amelyben a nagy művészek segítségével – még ha csak múló pillanatokra is – menedéket találhatunk.
A szünet után Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar (fent) csodás hangzású tolmácsolásában Rachmanyinov 2. (E-dúr) szimfóniáját (1906–07) hallhattuk. A zenekar által teremtett gazdag hangzásvilág és a szólamvezetők remek szólójátéka különösen élvezetes élményt nyújtott. Ez azonban nem tudta feledtetni azt az érzést, hogy a szimfónia túl terjengős.
Rachmanyinov az utolsó cseppet is kifacsarja híres Hollywoodot idéző témáiból, amelyek az első pár alkalommal még elkápráztatnak, később viszont – akár egy kalóriadús édesség – inkább csak csömört keltenek. Bármennyire is jól játsszák, a darab rendkívül hosszú, ráadásul két és fél órásra duzzasztotta a programot. Fischer élénk vezénylő mozdulatainak látványa azonban már önmagában is különleges élvezetet jelentett: az egyik résznél például bokszoló mozdulatokkal instruálta zenészeit.
Hozzá kell tennem, hogy Rachmanyinov 3. szimfóniájáról alkotott személyes véleményemmel erősen kisebbségbe szorultam. A közönség ugyanis az utolsó hangnál egy emberként pattant fel a helyéről és hangos bravózásban és tapsviharban tört ki.
Az eredeti cikket itt olvashatják el.
A cikket a BFZ publikálta január 22-én.
Gramofon
“A megörökített intimitás – így jellemezhetjük ezt a különleges kamarazenei felvételt, amely egyszersmind a zeneirodalom méltatlanul ritkán játszott értékeire is felhívja a figyelmet.” – A Nagy Fúga című lemez kritikája a Gramofon őszi számában olvasható.
